13/08/2026
https://www.facebook.com/photo/?fbid=1352795536835151&set=a.383568883757826
A vízlépcsőtől a fenékküszöbökig – Piñata
A Duna alacsony vízállása miatt 2026 nyarán majdnem leállították a Paksi Atomerőművet (https://www.facebook.com/photo?fbid=1500515228783201&set=a.637191205115612). Így, augusztus 12-én a kormány bejelent***e: Paks és Dunaszentbenedek között fenékküszöb épül, amelynek feladata az atomerőmű hűtővízellátásához szükséges vízszint biztosítása. Mintegy 150 ezer köbméter kő felhasználásáról, száz katona bevonásáról és napi 24 órás munkavégzésről szólt az első bejelentés. Vészmegoldásként két, egyenként 80 méteres bárka elsüllyesztését is előkészítik {címkép: Az első bárka [©(db) → AI]}. Nem akármilyen vízépítési munkáról van szó. A Dunán utoljára 1995-ben, Dunakilitinél épült ehhez hasonló jelentőségű fenékküszöb. Ezzel harminc év után különös módon visszaérkeztünk Bős – Nagymaroshoz, a rendszerváltás egyik efemer szimbólumához. Semmi sem teljesen rossz és nem makulátlanul jó – mondhatjuk utólag. A történelemben együtt sodródnak ezek velünk. (Uram, irgalmazz!)
– Bős–Nagymaros
Az 1977-es magyar–csehszlovák államközi szerződés alapján tervezett Bős–Nagymarosi vízlépcsőrendszer nem egyszerűen erőműberuházás volt. Energiatermelési, hajózási, árvízvédelmi és folyószabályozási feladatokat egyesített volna. A nagymarosi vízlépcső ellen az 1984-ben létrejött a Duna Kör; Vargha János vezetésével – aki 1989-ben kilépett ebből (https://1989.archivum.org/video/mtv/nid-03805_1989). Ennek helyén Vásárhelyi Judit alapította a Duna Chartát. A Duna Körben is megjelenő Karátson Gábor, Lányi András („…egy korszak emlékművének készül. Miránk, ma élő magyarokra emlékezteti majd a késő ivadékokat. Megtudhatják belőle, hogy oly korban éltünk, amikor az ország közvéleményét országos ügyek vitatásából kizárták, és a döntés jogát szűk körű, ellenőrizhetetlen testületek tartották fenn maguknak”; LA – https://www.30eveszabadon.hu/sajat-kiadas--a-magyar-szamizdat – és Sólyom László a Védegylet szervezésébe kezdett, ahonnan LA az Élőláncba távozott) szervezett széles körű, bár nem vízügyi szakemberek által kellően alátámasztott társadalmi ellenállást. A vízlépcső említése is máig tabu maradt a zöld mozgalomban. A vita azonban hamar túlnőtt a vízlépcsőn. A vízlépcső a Kádár-rendszer döntéshozatalának jelképévé vált. Lányi András 1988-ban úgy fogalmazott, hogy mindazt, ami az ország társadalmi, gazdasági és erkölcsi válságához vezetett, a Bős–Nagymarosi rendszer monumentális méretekben testesíti meg. A Duna Kör sikere nem abból következett, hogy ökológiai érveket állított szembe vízépítési érvekkel. A tiltakozás a nyilvánosságért, a politikai döntések ellenőrizhetőségéért és végül magának a rendszernek a megváltoztatásáért folyó küzdelem részévé vált. Politikai üggyé, amely ökológiai feltételezésekre támaszkodott.
A magyar kormány 1989-ben felfüggeszt***e, majd felmondta a beruházást. Csehszlovákia erre megépít***e az úgynevezett C-variánst, és 1992 októberében Dunacsúnynál a Duna vizének jelentős részét a bősi üzemvízcsatornába terelte. A magyar oldali Szigetköz vízellátása drámaian megváltozott. A Duna Kör ’győzött’ Nagymarosnál, de a történet ezzel nem ért véget.
1 – Dunakiliti
A Szigetköz mellékágrendszerének vízpótlását valahogyan meg kellett oldani. Végül 1995 májusában a Duna 1843 folyamkilométerénél megépítették a dunakiliti fenékküszöböt. Ideiglenes létesítménynek szánták. Harmincegy évvel később még mindig működik. A fenékküszöb lényegében egy alacsony, mederbe épített keresztirányú akadály. Nem azonos a vízlépcsővel, nincs rajta hagyományos értelemben vett vízerőmű, de duzzaszt: megemeli a fölötte kialakuló vízszintet. Dunakilitinél ez teszi lehetővé, hogy kisvíz idején is gravitációsan jusson víz a szigetközi mellékágrendszerbe. Itt kezd érdekessé válni a történet. Magyarország politikailag elutasította a dunai duzzasztás egyik nagy rendszerét, majd néhány évvel később ugyanazon folyón egy kisebb duzzasztó hatású műtárggyal próbálta kezelni a kialakult vízszintproblémát. Ez nem bizonyítja utólag, hogy Bős–Nagymarost eredeti formájában meg kellett volna építeni. Azt viszont bizonyítja, hogy a duzzasztás vagy természetvédelem szembeállítás indokolatlan volt. A szigetközi ökoszisztéma fenntartásához végül maga Magyarország is mesterséges vízszintszabályozást alkalmazott.
Charta – Mi maradt az álláspontból?
A Duna Kör (2016-ban megszűnt) szellemi örökösének számító Duna Chartának az állítása az volt, hogy a folyót nem szabad pusztán energiatermelési és hajózási infrastruktúraként kezelni. A Duna élő rendszer; a főmeder, a mellékágak, a talajvíz és az ártéri élőhelyek egymással összefüggnek. Egy nagy duzzasztás ezért nemcsak a vízfelszínt emeli meg, hanem megváltoztatja a hordalékmozgást, a mederfolyamatokat, a talajvízviszonyokat és az élőhelyeket. Ez az ökológiai alaptétel ma sem lett hamis. A Duna Kör történetéhez azonban hozzátartozik az is, hogy 1992-ben alábecsülték a C-variáns tényleges megvalósíthatóságát. A Duna elterelése után pedig már egy olyan rendszer következményeit kellett kezelni, amelyet egyik fél sem eredetileg ebben a formában tervezett. A fenékküszöb megépítése körüli viták is elhúzódtak.
András – az egyik ábrándos ideológus
Lányi ma is következetesen ellenzi azt a gondolatot, hogy a jelenlegi aszályból és Paks problémájából automatikusan a dunai vízlépcsők szükségessége következne. Mindemellett semmilyen vízügyi és ökológiai képzettsége nincs, aktivitása kifejezetten politikai. 2026. augusztus 4-i írásában támadta azt az érvelést (https://www.valaszonline.hu/2026/08/04/lanyi-andras-bos-nagymaros-vizlepcso-paks-publi/ .tab=0), amely szerint a klímaválság igazolná a korábbi vízlépcsőterveket. A vízlépcső építésének idején a nagymarosi duzzasztás ellenzői az emelkedő talajvízszint következményeit is a kockázatok között említették; Esztergom térségében például régészeti lelőhelyeket félt***ek tőle. Szigetközben ugyanakkor éppen az ellenkezőjétől, a talajvíz süllyedésétől tartottak. Negyven év alatt azonban változott a klíma és vele a térség vízháztartása. Ami egy adott helyen és hidrológiai helyzetben veszély, megváltozott körülmények között akár kívánatos hatás lehet. Ebből nem az következik, hogy ma meg kell építeni Nagymarost, hanem az, hogy ma újra kell elemezni. Az ökoszisztéma alkalmazkodik a változó környezethez, a változó környezet pedig más megoldásokat igényel tőlünk, nem a régi dogmák szajkózását. Figyel, elemez, megold. Nem az a probléma, ha egy filozófus ezt nem tudja, hanem ha vezető szerepben tör elő olyan terepen, amelyet nem ismer. „Ha nem tudod, maradsz hátul!” – mondta a valahonnan ideszakadt arab kiképző, amikor a kuncsaftjai fejetlenül rohantak rossz irányba, és a saját szárnyuk felé fordultak.
LA szerint viszont évtizedek óta ugyanazok új és új indokokat keresnek ugyanahhoz a műszaki megoldáshoz: egyszer energiatermelés, máskor hajózás, most pedig aszály és Paks miatt kerül elő a duzzasztás. LA álláspontjának lényege tehát ma is az, hogy az éghajlatváltozás okozta vízhiányt nem szabad összekeverni a folyó vízszintjével. [Miért nem? Nem összefügg?] A duzzasztómű vizet nem termel. Megemelheti a vízszintet, de attól a Dunán nem folyik több víz. Ebben nehéz vele vitatkozni. Paks problémája azonban éppen azt mutatja, hogy a vízhozam és a vízszint [!] nem ugyanaz a gyakorlati probléma. Az atomerőmű számára nemcsak az számít, mennyi víz érkezik a Dunán, hanem az is, hogy a vízkivételnél milyen magasan áll a víztükör! És pontosan ezért épül most fenékküszöb.
Lányi az energetikai érvet gyengének tartja, mert szerinte a síkvidéki dunai vízerőmű drága és jelentős ökológiai kárral jár (sic!), miközben energiatermelése a mai magyar napelemes kapacitáshoz képest sem meghatározó. Politikai következtetése az, hogy Magyarországnak nem újabb vízlépcsőkről kellene megállapodnia Szlovákiával, hanem a hágai Nemzetközi Bíróság 1997-es ítélete alapján újra kellene tárgyalnia a vízmegosztást, lehetőleg uniós közvetítéssel. Csakhogy Hága nem ítélt nekünk egy meghatározott vízmennyiséget. A két felet jóhiszemű tárgyalásra és megállapodásra kötelezte, miközben Magyarország (egyoldalú szerződésbontás) és Szlovákia (C-variáns üzembehelyezése) jogsértését egyaránt megállapította. Huszonkilenc éve tárgyalunk kisebb-nagyobb intenzitással, és még mindig nincs végleges rendezés. Talán azért, mert a Duna nem magyar és nem szlovák: közös folyó és közös ökológiai rendszer. A vízmegosztásról tehát éppen úgy meg kell egyeznünk, mint arról, hogy mit építünk vagy nem építünk rá. A nemzetközi jog nem helyettesíti az okszerű vízgazdálkodást.
Ernő – Magyar Mérnöki Kamara elnöke
Lányi szerinte egy elképzelt szalmabábot támad és úgy mutatja be a vízlépcsőpárti álláspontot, mintha annak képviselői a duzzasztást az energiaválságtól az aszályig szinte minden problémára univerzális gyógyszerként ajánlanák, miközben ilyen mérnöki álláspont nincs (https://mernokvagyok.hu/vizlepcso-duna-szalmalab-megjegyzes-lanyi/). A tényleges mérnöki állítás szerinte jóval szűkebb: a Duna kisvízszintjének süllyedését, a mederváltozást, a stratégiai vízkivételeket, mellékágakat, felszín alatti vizeket, hajózást és energiatermelést egységes rendszerként kellene modellezni. A fajszi duzzasztást sem kész megoldásként kezeli, hanem olyan vizsgálandó változatként, amelyet más helyszínekkel és megoldásokkal együtt hordalék-, talajvíz-, ökológiai, energetikai és gazdasági modellezésnek kell alávetni, akár azzal az eredménnyel, hogy elvetik.
Wagner alapállítása ezért nem az, hogy építsünk vízlépcsőt, hanem az, hogy negyven évvel Bős–Nagymaros után ne ideológiai igen – nem vita döntse el a kérdést: különböző műszaki változatokat kell számszerűen összehasonlítani – mottója lényegében: „…ne hit kérdése legyen. Számoljuk ki!”
Zöldek – antizöldek
A Reális Zöldek Klub (Juhos László 2024-ig aktív) kezdettől a Duna Körrel/Duna Chartával szemben álló ’zöld’ szervezetként határozta meg magát. A vízlépcsők kérdésében lényegében a vízügyi és energetikai mérnöki érvrendszert próbálta képviselni. Minden szempontból túlterjeszkedett ezen és harcos GMO-párti antizölddé küzdötte fel magát. Már 2000-ben azt írták: nem mondanak le a Duna vízerő-potenciáljából Magyarországot megillető villamos energiáról. Paks ügyében sem most jutott eszükbe a kérdés: egy 2011-es állásfoglalásukban már kifejezetten fajszi vízlépcsőt javasoltak a Paksi Atomerőmű üzembiztonságának javítására. A szervezet évtizedeken keresztül Nagymaros, illetve további dunai vízlépcsők megépítését szorgalmazta. LA talán a néhai Juhos úrra gondolt, mikor most általánosított.
2 – Paks
És most megérkeztünk 2026. augusztusába. A Paks és Dunaszentbenedek között ’lóhalálban’ épülő fenékküszöb a tervek szerint akár körülbelül egy méterrel emelheti meg a vízszintet az erőmű vízkivételénél. Nem termel majd áramot. Nem növeli a Duna vízhozamát. Nem állítja meg a globális felmelegedést. Nem oldja meg az Alföld aszályproblémáit. És nem oldja meg azt sem, hogy nyáron a Duna vize túlmelegedhet az atomerőmű hűtéséhez. Egy dolgot viszont csinál: duzzaszt. Vagyis éppen azt teszi, ami a magyar környezetpolitikai nyelvben – történelmi okok miatt – Bős–Nagymaros óta szitokszóvá vált.
A különbség a léptékben és a célban óriási. A paksi fenékküszöböt ezért szakmailag hiba volna ’kis Nagymarosnak’ nevezni. De ugyanilyen indokolatlan volna úgy tenni, mintha a két történetnek semmi köze nem lenne egymáshoz. Van.
***
Szerintem mindkét régi tábor túlságosan biztos volt a maga politikai igazságaiban, miközben a Duna Kört korántsem vízügyi szakemberek vezették. A Duna-mozgalom történelmi érdeme, hogy Magyarországon a környezeti ügyet politikai közüggyé t***e, és kimondta: a mérnöki megvalósíthatóság önmagában nem igazolja egy beruházás társadalmi és ökológiai elfogadhatóságát. A Reális Zöldeknek viszont abban volt igazuk, hogy a Dunát nem lehet úgy kezelni, mintha egy érintetlen vadfolyó volna, amelyhez a szakember többé semmilyen műszaki eszközzel nem nyúlhat. A Duna évszázadok óta szabályozott, hajózott, gátakkal, partvédő művekkel, sarkantyúkkal és vízkivételekkel átalakított folyó. Dunakiliti harminc éve mutatja, hogy egy mesterséges duzzasztó műtárgy akár ökológiai vízpótlást is szolgálhat. Paks most ugyanezt a kérdést teszi fel más körülmények között. A klímaváltozás korában már nem az a jó kérdés, hogy vízlépcső igen vagy nem. Ez csak a nyolcvanas évek kérdése volt. A mai kérdés az, hogy hol, milyen célból, mekkora beavatkozással és milyen ökológiai következmények árán szabad megváltoztatni egy folyó vízjárását.
És van még valami. A fenékküszöb most tűzoltás. Ha valóban szükséges Paks hosszú távú működéséhez, akkor ezt nem 2026. augusztusában, rekordközeli kisvíznél, katonákkal és éjjel-nappali kőszórással kellett volna megoldani. Fidesz-KDNP figyelem! Harmincegy éve már építettünk egy fenékküszöböt Dunakilitinél. Most építünk még egyet Paksnál. Talán ideje lenne végre eldönteni, hogy a Duna vízgazdálkodásáról akarunk-e okosan beszélni – vagy továbbra is Bős–Nagymaros negyvenéves politikai csatáját akarjuk újra és újra megvívni, miközben a térség csapadékhozama megváltozott és esély sincs arra, hogy rövid időn belül fordulat álljon be. A dogmák és tabuk az álmodozó zöldeknek sem állnak jól. Csak a változás örök!
Darvas Béla
