Cívis Delikát

Cívis Delikát Hiszünk a magyar minőségi élelmiszerekben Fiatalos lendülettel próbálunk teret adni mindannak, ami fontos nekünk és hazánknak. Szilárd alapra van szükségünk.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a gasztronómia egy kis szelet csupán Magyarország életében, ugyanakkor kétségbevonhatatlan tény, hogy a táplálkozás a mindennapi életünk, közérzetünk, egészségünk alapja. Olyanra, ami kiállja az idők próbáját, hiszen ez nem csupán a jelent befolyásolja, hanem a jövőnket is, számtalan generáción át. Ezért döntöttünk úgy, hogy felvállaljuk ezt a küldetést és mindent meg

teszünk azért, hogy a tradicionális magyar élelmiszerek visszakerüljenek a boltok kínálatába, a kamrák polcaira, az asztalokra és kedvenceink listáira. Munkánkkal a magyar termelőket szeretnénk segíteni, a hamisítatlan magyar ízeket szeretnénk újra megismertetni mindenkivel, mert hisszük hogy hagyományainkat meg kell mentenünk a feledéstől és meg kell őriznünk a jövő generációi számára. Tudjuk, most kell visszanyúlni gyökereinkhez, most kell újra hasznosítanunk a régi tudást, mert a házias, magyar alapanyagokból, kézzel készített finomságok egyre kevesebbek számára érhetők el, így sokan már a valódi ízekre sem emlékeznek igazán. Ezen szeretnénk változtatni, lehetőséget adva mindenkinek, hogy újra felfedezze a hamisítatlan kézműves magyar ízeket. Mert tudjuk, hogy fejlődni csak úgy tudunk, ha van honnan elindulni és van hová megérkezni. Azt szeretnénk, hogy mi magyarok, igenis büszkék legyünk hazánk ízeire és a honfitársaink által termelt kiváló, természetes élelmiszerekre. Azt szeretnénk, hogy ezen ízek ne merüljenek feledésbe, hanem újra a mindennapjaink részei legyenek. Hisszük, hogy ez a vágy ott van mindannyiunkban, tudjuk, hogy káprázatos kincseink vannak és megteszünk mindent, hogy régi megbecsültségüket visszanyerve újra odakerüljenek méltó helyükre: a családi ebédlőasztalokra.

Cím

Szoboszlói út 42
Debrecen
4024

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 17:00
Kedd 09:00 - 17:00
Szerda 09:00 - 17:00
Csütörtök 09:00 - 17:00
Péntek 09:00 - 17:00

Telefonszám

+36204997026

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Cívis Delikát új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás