29/04/2026
“Rám ez nem hat! Én zsidó vámpir vagyok!!!”
- okoskodik Chagall, miután élőholtában az őt sirató lányra a frászt hozza, az pedig egy kereszttel próbálja távol tartva az életét menteni a közkedvelt magyarul is játszott zenés darabban.
Meglepő kijelentés, nemde?
Ja, nem a zsidó vámpír, hanem, hogy “RÁM EZ NEM HAT!”, azonban mégis olyan sokszor látom, hallom, olvasom a mostani hetekben.
Pedig, mondok egy meglepőt: de, hat!
Ahogy az éghajlatváltozás is közvetetten okoz dolgokat, hiába tagadják, és próbálnak mindent az élelmiszeriparra és a “meg akarnak minket mérgezni” narratívára fogni, elkerülhetetlen, hogy változtassunk bizonyos dolgokat a megszokott életvitelünkön, az alkalmazkodás / túlélés jegyében.
Az áprilisi választásokat megelőző, gigamega gyűlöletkampány is teszi a dolgát, a mai napig.
Az, hogy hónapokon át minden létező csatornából (szó szerint) ketrecharcosi minőségűre pallérozódott valamikori urak és hölgyek zengték a gyűlölet, fenyegetés és kilátástalanság hozsannáját, olyan szinten itatta át a létezésünk fizikai szövetét, hogy bizony az rám és rád is hat. Élet-halál harcra buzdított az órákig dübörgő nemzeti disco egy-egy kampányeseményen, az épp, hogy elviselhető hangerővel, a testre és idegrendszerre kőkeményen kihegyezett masszásítással. De vajon, bármelyik rendezvényen is, észrevette a tömeg, hogy nyílvesszőt formáltak belőle? Méghozzá, nem, nem a rendszer ellen. Az emberség ellen.
Mert azt mindenki látta, hogy a feszültség nő, az emberek egyre keményebbek egymással, egyre hangosabbak a viták, vagy egyre ritkábban szólalnak meg a telefonok. De abba nem gondoltunk bele, hogy ezt április 13-án nem lehet letenni!
Miért nem lehet letenni?
Mert a szemeinkbe beleivódtak a nagy fejek akik minden irányból ránk bámultak, az utcán, a parkolóban, de még az ablakon kinézve is.
A levegő rezdüléseit teljesen átitatták a folyamatosan HANGoztatott SZÁNDÉKOK. A levegőből pedig beleivódott a testünkbe. Beleivódott a talajba, és beleivódott a vizbe. A viz pedig kiválóan őrzi a beleinjektált információt. Inni márpedig muszáj. Fürödni is.
Na és a testünk 75%-ban miből is áll?
A testek pedig emberekhez tartoznak. Élő szervezetek, nem pusztán molekuláris összetevőkkel.
Ezeknek a szervezeteknek pedig vannak erősebb, és gyengébb részei, pontjai. A tartós, célzott, folyamatos stresszadagolásnak köszönhetően a szervezetek reagálnak. Fizikai tünetekkel, felerősödő, vagy aktiv fázisba lépő meglévő problémákkal. Főleg olyan panaszok jönnek szembe, bizony, a saját testemben is, ami megrekedtséget, fagyott állapotot, a tehetetlenség fájdalmát mutatja tünetként. Amikor pedig óvatosan kérdezem, mióta van, mit érzel, és mondják az emberek a megéléseiket, van, amelyiknek elkezdem mondani: tudod, a levegő tele van ezzel a feszültséggel… és jön a tagadás: RÁM EZ NEM HAT! Én ezzel nem foglalkozom, nem tud velem csinálni semmit!
Ezt így itt is hagyom.
Elfelejtettük a Covid időszakát?
Elfelejtettük, hogy a félelem mit tett az emberekkel?
Elfelejtettük, hogy mennyire jó volt odafigyelni egymásra? Mennyire jó volt látni egymást?
Mi lett belőlünk?
Meglett az X faktor, rendben! Menjünk így tovább!
De a feszültség nem oldódik, mert fontosnak tartják emberek, hogy napi szinten újabb impulzussal fenntartsák, miközben nem igazán látjuk, merre megyünk tovább.
Ha jön mondjuk egy természeti katasztrófa, mert “azért a víz az úr”, vagy egy akármi, ami kibillentene a komfort zónából minket, mondjuk instanter, mit kezdesz az ideológiáddal? Egy irányba kell menned a szomszédoddal!
Ne feledd, az ember, akinek egyik lába folyton a másikat rugdossa, nem halad, csak pofára esik. EGyütt élünk ezen a szép bolygón, legyünk rá méltóak!
A Javas - Szmola Ildi
