„A tervező akkor tudja, hogy tökéleteset alkotott, ha már nincs mit hozzátenni, hanem ha nincs mit elvenni. Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.”
A francia író, Saint-Exupéry kalandos élete alatt nem csak saját élményvilágát bővítette, hanem gondolatait és érzéseit papírra vetve olyan remekművet hagyott hátra, mint például A kis herceg című könyve. A fenti gon
dolatok felnőttként is gyakran eszembe jutnak, amikor hajnalonként nekikezdünk a napnak, vagy éjjelente befejezzük a munkát. Olyanok vagyunk mi is, mint a tervező, aki a tökéletesre törekszik, de sohasem tudja pontosan, hogy mit kell még hozzáadni, vagy mit kell még elvenni. S olyanok vagyunk mint a kis herceg, aki időt szán a rózsájára, mégis időpocsékolásnak tartja, hiszen éppen az idő teszi annyira fontossá az életében. A mi rózsánk maga a természet adta tisztaság, a nagymamánkról unokákra szálló hagyomány, a tökéletességre való törekvés, az a cél, szándék, hogy amit alkotunk, az ne csak számunkra váljon fontossá, értékké. Több mint tíz évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy az ország egyik leghátrányosabb helyzetű térségében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti csücskében megpróbálnak valami olyan értéket előállítani, amely ötvözi a hagyományokat, ugyanakkor megfelel a jelen és a jövő nemzedéke igényeinek is. Azóta minden egyes nap a tökéletes ízekre, a természet tisztasága adta ajándékok megőrzősére, az ökológiai követelmények százszázalékos betartására, az évszázados hagyományok továbbvitelére, a bennünk rejlő tudás átadására, kultúránk és a településünk megismerésére törekszenek.
Üvegbe zárt ízeink, zacskóba csomagolt zamataink a mi követeink. Alábbiakban szeretném bemutatni, megismertetni azt a világot, ahol élnek, azokat a zamatokat, amelyeket termékeink kínálnak, azt a technológiát, amellyel a friss, természetes gyümölcsökből hamisítatlan ízeket készítenek. Szájról szájra, kézről kézre. Így terjed tovább a legenda, így jut el generációkról generációkra a tudás. Kezdetben nekik is elmondták, megmutatták, ma már bennük van a lekvárfőzés és a biocsemegék előállításnak minden titka. Ők tudják, az ízek nem vesznek el, csak átalakulnak.
1997 óta foglalkoznak a gyümölcsök efféle feldolgozásával. A hagyományos módon termesztett gyümölcsöket a régi hagyományoknak megfelelő feldolgozásnak vetik alá, így a termékek minden tekintetben megfelelnek biotermékeknek és a biopiaci követelményeknek.
Évente minimum 20 mázsa gyümölcslekvár készül a lekvárfőző helyiségben, ahol a szezon ideje alatt három rézüstbe kerülnek a kifőzésre váró gyümölcsök. Aszaltgyümölcsből 10 mázsánál is többet állítanak elő évente. A vállalkozást a Magyar Biokultúra Szövetség is nyilvántartja, valamint tagként jelen vannak a Kelet-magyarországi Biokultúra Egyesület tagjai között. Ellenőrző szervük a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
Áruikkal, termékeikkel találkozhattunk az ózdi, a miskolci, a szolnoki és a debreceni EXPO-n, a budapesti Ízek Fesztilváján, a küldönböző budapesti gasztrokulturális rendezvényeken, valamint a hortobágyi és a sóstói események állandó résztvevői. Az eljárás
A lekvár és az aszalt gyümölcsök hagyományos, környezetbarát eljárással készülnek. Az aszalás fonott kason, vályog térben, fatüzeléssel történik. A lekvárkészítés ideális helyszíne a vályogkatlanban álló rézüst, s a hagyományos fatüzelés. A gyümölcsben rejlő energia
A szárított gyümölcsök növényi rostanyagban gazdagok, segítik az emésztést és csökkentik az éhségérzetet. Az energiát koncentrált formában adják át, ezért ideális azok számára, akik sportolnak, vagy szeretnek nassolni a főétkezések között. Az aszalt szilva például értékes káliumforrás, jó rost és vasforrás, valamint B6-vitamint is tartalmaz. A tanúsítvány
Az EU-ban a Tanács 2092/91/EGK Rendelete előírja, hogy milyen követelmények betartása esetén lehet a termék „bio” vagy „öko” jelzésű. Itthon a Magyar Biokultúra Szövetség által létrehozott Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., HU-ÖKO-01 ellenőrzi a magyar ökológiai gazdaságokat. Nyilvántartási számunk: 14 1217
A gyümölcsös
A háromhektárnyi területen 450 db eredeti gyümölcssarjról telepített „nemtudom” szilva, 100 db régi fajta jonathán fa, új friss telepítések, valamint más gyümölcsök /som, barack, körte, birsalma, meggy/ is megtalálhatók. Különlegességnek számít a som, fanyar íze miatt, a mézkörte, mely aszalásra kiváló és a birsalma, melynek lekvárja és sajtja felejthetetlen.