26/08/2024
Posszogtassatok szilvát és olvassatok! Lot of joy!
**********
„…Ilma anyja meg a rokonai régen, otthon, a Diófa utcában, ilyenkor főzték a szilvalekvárt. Nagy esemény volt, összegyűlt az egész család, mint egy régi disznótoron.
Megrakták napraforgószárral, kukoricacsutkával, gyenge rőzsével a katlant, a vörösréz üstöt körbetapasztották sárral, a ponyvára rázott friss tanyai szilvát átválogatták, megmosták, lecsöpögtették, és aztán elkezdődött az első szakasz, a ciberézés, az előfőzés. A gyümölcs egy részét kézzel összetörték, szétnyomkodták, hogy levet eresszen, és amikor felforrt, fokozatosan hozzáadták a többi szilvát, s közben folyamatosan kavargatták a könnyű anyagot a derékszögű keverőkanállal, ami olyan volt, mint egy újrahasznosított akasztófa. Lassan szétvált egymástól a héj, a hús, a mag. Az így előfőzött anyagot, a penyőt, egy hosszú nyelű edénnyel kimérték az üstből, egyenesen egy fateknőre helyezett ciberézőrostára, amelyen egy jókora fakanállal átdörzsölték. A rostán fennmaradt a mag, esetleg a héj egy része, a teknőben pedig összegyűlt a bordó színű, forró édes-savanykás cibere, a gyerekek kedvence. A lekvárfőzés második szakasza a sűrítés, vagy ahogy akkor mondták, az öregítés volt. Ekkor már fával tüzeltek, váltott férfiak folyamatosan kavarták az egészet, de a rotyogó lekvár még igy is kifröccsent, köpködött, elspriccelt, sok volt a nevetés. A szilvalekvár akkor volt kész, amikor a sűrítmény már a púposan megmerített fakanálról sem csöppent le. A gyerekek akkor már réges-rég aludtak.
Ilma nem akarta elrontani ezt a szép emléket azzal, hogy betesz egy öntöttvas edényt a sütőbe: anyja néhány évjáratos lekvárosüvege még mindig a kamrában érlelődött, aligha fértek volna össze az övéivel. Gerenda a birsalmasajt mellett érvelt, de Ilmának ezúttal sem volt kedve a kényszerességéhez. Házi liktárium, az kellett neki. Tesco? Nem kell nékem onnan semmi. Keresd a kipróbált termelőket, ilyeneket mondott. Sose használj fémeszközöket, csak fakanalat, lószőr vagy szélsőséges esetben műanyag szitát. Újabban eltűntek a boltokból a hagyományos vájdlingok, a bonyhádi márkájú zománcozott fazekak, mindenütt csak a gagyi, a többé- kevésbé nemes kínai acéledények, de mi ne bízzunk bennük. A piacon szerezzünk be minden eszközt és anyagot.
Befőzés lett belőle, gyümölcsök közönséges házi befőzése, házias emberek kedvenc nyári szórakozása és előtörlesztése a télre. Gerenda Audija akkorra elfáradt, beültek a tizenkét éves BMW-be, és körbejárták a megyét. Sárgabarack, cseresznye és körte volt a fő csapásirány. Feles hordókban állt a nemes anyag, le is voltak fedve, az alföldi dűlőkön mégis úgy suhantak utánuk a legyek, a méhek meg a darazsak, mint a megjövendölt üstökösök csóvái.
A konyhámban zajlott a munka. Ültünk az áradó, gyümölcsillatú dunsztgőzben, és a Columbia űrrepülőgép pusztulásáról beszélgettünk Gerendával, így talán mégse fogunk mindennap fölrepülni az egekbe, meg arról, hogy ez az egész befőzés voltaképpen pazarlás, mindez megkapható a boltban, és alighanem - gyümölcs, cukor, szalicil, üveg, celofán, fedő - jóval olcsóbban is. Nevettünk, örültünk, és egészen picike poharakból vajdasági gyümölcspálinkákat ittunk hozzá rengeteg hideg ásványvízzel, fényes délelőtt, nyár közepén, nyár végén, már közeledett a fenyegető ősz, de mi nem törődtünk vele, nem érdekelt, meg arról, milyen jó is lesz majd ez a kis meggy télen a szerecsendiós burgonyapürémhez, a rántott szeletemhez meg a leányvári kékfrankosunkhoz, meg arról, hogy voltaképpen ez az emberhez méltó élet, minden egyéb csak fölösleges mellébeszélés. duma, időhúzás, és aztán elaludtunk a franciaágyon, a tanyai gyümölcsök illatát pedig a szúnyoghálós ablakokon át közben ki-be hordta a gyönge belvárosi szél….
Szilasi László: Kései házasság
